Rendkívüli szünet

Kedves Szülők és kedves Sportolóink!

Edzéseink felfüggesztését korábban az iskolabezárásokhoz kötöttük, ami hétfőtől bekövetkezik. Mindenki egészsége érdekében kénytelenek leszünk határozatlan időre szünetelteni edzéseinket. Bízunk benne, hogy hamarosan jó irányba fordul a helyzet és folytathatjuk munkánkat. A befizetett tanfolyam díjakat és ovijudo bérleteket, újraindulásunk után jóvá fogjuk írni. Minden jót és kitartást kívánunk!

Ezüst és bronz az Országos Diákolimpiáról

Március 7-én, Szolnokon került sor a serdülők idei Országos Diákolimpiai Döntőjére, ahol négy versenyző képviselte csapatunkat.

Kisfaludi Eszter és Jüttner Janka

Két lány indulónk közül Jüttner Janka egészen a döntőig menetelt, ahol azonban alulmaradt. Végül a bajnoki ezüstérmet akasztották a nyakába. Kisfaludi Eszter az első meccsén hibázott, de a vigaszágon szépen javított és egészen a dobogó harmadik fokáig jutott. 

Horváth Nándor és Tölgyfa János is vívott győztes meccseket, de pontszerző helyezésig ezúttal nem jutottak el. Gratulálunk minden versenyzőnknek!

Diák és serdülő versenyzőink is elkezdték az évet

Február 29-én, Nagykőrösön került sor az első regionális versenyre, ahol több mint háromszáz versenyző indult harcba az érmekért. 

Legfiatalabb sportolóinknak (diák C korosztály) ez volt az első megmérettetésük. Ennek ellenére remekül szerepeltek. Aranyérmes lett Dudás Regina, Révay Hanga és Helfrich Márton. Bronzérmet szerzett Bodor Szilamér, hetedik helyen végzett Apostol Csongor. Hajdu Olivér ezúttal nem ért el pontszerző helyezést. 

Diák B korosztályban Bédi László a dobogó harmadik fokára állhatott. Diák A korosztályban Darabos Gergő ezüstérmes lett. Riedl Ákos és Vörös Vilmos ötödik helyen végzett. 

Serdülő csapatunk nagyobbik része Dunavarsányban edzőtáborozott a válogatottal, ezért csonka csapattal indultunk. Révay Balázs és Tölgyfa János egyaránt remekül dolgozott és a bronzérmet szerezte meg. Gratulálunk minden versenyzőnek!

Négyen is dobogón az Ifjúsági Magyar Bajnokságon

Február 22-én, Nemesvámoson rendezték az ifjúsági korcsoport (U18) Országos Bajnokságát. Hét versenyzőnk indult harcba a bajnoki érmekért.

Vargha Zsolt (-81 Kg) mind az 5 mérkőzését ipponnal nyerve szerezte meg második magyar bajnoki címét.

Vargha Zsolt magyar bajnok

Hajdu Ilang is biztosított mindenki, hogy a -52 Kg-os súlycsoport meghatározó alakja. A döntőig ippon győzelmekkel jutott el, ahol aztán egy hosszabbításos küzdelemben a nyolcadik perc után apró hibát vétett, így az ellenfél nyert. Ilang a bajnoki ezüstérmet vihette haza. 

Kovács Boglárja (-63 Kg) is remekül versenyzett. Csupán egy meccsen hibázott, de a vigaszágon bronzéremig jutott. Jüttner Janka még serdülőként versenyzett fel ebbe a korosztályba, de ő is kiemelkedően teljesített és a dobogó harmadik fokára állhatott. Jüttner Ábel (-46 Kg) a pontszerző hetedik helyen végzett. Büki Viktória most versenyzett először a korábbi sérülése óta. Két kemény meccset vívott, de sajnos nem jutott el pontszerző helyezésig. Bodor Sebestyén az első meccsen búcsúzott. Gratulálunk minden versenyzőnek!