Aranyérem a Budapest Kupán

Április 30-án és május elsején rendezték Közép-Európa legnagyobb utánpótlás versenyét a Budapest Kupát. A versenyre rengeteg sportoló érkezett Európa számos pontjáról, Svájctól Azerbajdzsánig. Nem voltak ritkák az ötven-hatvan fős súlycsoportok. A mieink közül tízen indultak, a mérleg pedig egy aranyérem és három pontszerző helyezés.

Büki Viktória megnyerte a Budapest Kupát
Büki Viktória megnyerte a Budapest Kupát

Az ifjúsági korosztályban Tóth Patrik három győztes meccsel és két vereséggel a kilencedik helyig tudott felkapaszkodni a gigászi mezőnyben. Zimek Sándornak sem volt könnyű dolga, ő a hetedik helyig jutott.

Diák korosztályban (13 év alattiak) Büki Viktóriának sikerült a bravúr. Még tizenegy évesként az egy évvel idősebbek között is sikerült a dobogó tetejére állnia, négy győztes meccsel. Sarkadi Szabó Benjamin is nyert meccset, de sajnos a második mérkőzésén megállította ellenfele, így nem jutott tovább. Balogh Bálintnak sajnos nem volt szerencséje, lengyel ellenfele búcsúztatta. Riedl Dórinak sem sikerült aznap eljutni a helyosztókig.

Másnap a serdülő korosztályra került sor. Itt négy indulónk volt. Bodor Sárának sajnos hamar véget ért a verseny, egy cseh ellenféltől kapott ki. Hajdu Ilangnak már jobban ment és az első három meccsét sima győzelemmel zárta. Sajnos utána nem folytatódott a sikerszéria, így az előkelő ötödik helyig jutott. Bíró Botond és Vargha Zsolt egyaránt két mérkőzést nyert és kettőt veszített. Botond a hatvanból kilencedik, míg Zsolti szintén népes súlycsoportban hetedik helyen végzett. Gratulálunk!

One thought to “Aranyérem a Budapest Kupán”

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.