Idei első versenyünk az ifjúsági korosztályt érintette. Január 27-én, Győrben rendezték a korosztály első válogató versenyét. Hét versenyző képviselte csapatunkat.

Hajdu Ilang aranyéremmel búcsúzott a 48 Kg-os súlycsoporttól. Három ippon győzelemmel kérdés sem fért elsőségéhez. Kovács Boglárka (-63 Kg) még serdülőként versenyzett fel ebbe a korosztályba. Ennek ellenére remekül menetelt és csak a döntőben hibázott. Ezüstérmes lett. Bodor Sára és Büki Viktória egyaránt a -57 Kg-os súlycsoportban versengett. A döntőig sajnos nem sikerült eljutniuk, így vigaszágon egymással kellett megküzdeniük a bronzéremért. Sára végül harmadik, Viki a pontszerző ötödik helyen zárt. Dávid Éva (-70 Kg) három szoros mérkőzés után negyedik helyen végzett.

A fiúknál Kurdi Benedek (+90 Kg) ippon győzelemmel kezdett első mérkőzésén. A második ellenfél viszont kifogott rajta és korábbi sérülése is kiújult, így sajnos nem tudta folytatni a versenyt. Negyedik helyen zárt. Vargha Zsolt (-81 Kg) is remekül versenyzett. Két nyertes és két vesztes meccsel a pontszerző ötödik helyen végzett. Gratulálunk!