Táborozz velünk!

Idén nyáron is több lehetőséget nyújtunk a nyári táborozásra. A szünidő a már jól bevált sporttáborral kezdődik (június 25-29-ig). Itt a sportjátékokon kívül, különböző programokkal színesítjük a tábort, mint pl. a lovaglás, strand, kirándulás, barlanglátogatás. Július 23-27-ig, illetve augusztus 6-10-ig napközis judo táborokat szervezünk, ahol a gyerekek felkészülhetnek az őszi versenyekre, a következő övvizsgájukra, új technikákat tanulhatnak. Ezek mellett természetesen jut idő majd a szórakozásra is. Ha az idő engedi strandolunk, illetve kirándulunk.   A részletek a sporttáborról itt, a judo napköziről pedig itt olvashatóak. A létszám sajnos korlátozott, ezért minél előbb, de legkésőbb május 31-ig jelentkezzen, aki részt szeretne venni valamelyiken! Várunk mindenkit szeretettel!

Facebook Twitter Email

Rekordlétszám a Diákolimpián

Lassan hagyomány, hogy a budapesti régió Diákolimpiáját Diósdon rendezhetjük meg. Évről évre növekedett a létszám, de az idei minden eddigit túlszárnyalt. Összesen 323 fő indult, több mint harminc egyesületből.

Nyílt verseny révén, régión kívülről is érkeztek csapatok. Vendégül láthattuk többek között Baja, Salgótarján, Eger, Miskolc és Jászkisér sportolóit. A mieink közül harmincöten versenyeztek és remek eredményeket értek el ebben az erős mezőnyben. Sokan közülük első versenyükre érkeztek, de a küzdőtéren nem látszott rajtuk bátortalanság. Az „idősebbek” is kitettek magukért, hiszen diák abc korosztályban minden versenyzőnk érmes lett.

Eredmények:

Diák E korosztály (2004-2005): Erdős Bálint I., Pulszter Csaba III., Tóth Boldizsár III., Dudás Medárd V., Bodor Sebestyén VII.

Diák D korosztály (2003): Vargha Zsolt I., Zentai László II., Szeifert Levente II., Jákovics Gusztáv II., Bodor Sára III., Kapuvári Bence III., Hajnáczki Babett V., Bradács Kristóf V., Bató Bálint V., Bíró Botond VII., Mikei Dominik VII.,

Diák C korosztály (2002): Sztankó Henrich I., Sztankó Richárd I., Danysin Dániel I., Sarkadi Szabó Ábrahám II.

Diák B korosztály: (2001): Tóth Patrik I., Veres Marcell II., Beringer Dominik III., Zimek Sándor V.

Diák A korosztály: Liposits Zalán III.

Köszönjük a szülőknek, akik segítettek a terem berendezésében és a szőnyegszállításban, a táblakezelőknek. Külön köszönet az Eötvös József Általános Iskolának a helyszín biztosításáért.

Facebook Twitter Email

Veres Patrik ezüstérmet szerzett

Veres Patrik

Május 5-én a Honvéd judo termében került sor az idei Országos Ifjúsági Diákolimpiára, ahol a még serdülő korosztályú versenyzőnk Veres Patrik volt érdekelt a -55 kilógrammos súlycsoportban.

Patrik remekül hely állt az ifik között, ahol két évvel idősebb ellenfelekkel is mérkőzött. Négy küzdelmet vívott, melyből hármat fölényesen nyert. Koroncói versenytársa ellen sajnos kissé elmélázott és sikerült megdobnia őt a későbbi súlycsoportgyőztesnek, így a dobogó második fokára állhatott. Gratulálunk!

Facebook Twitter Email

Teljes éremkollekció a Budapest Kupáról

Április 14-15-én, a Budaörsi Városi Sportcsarnokban került sor az idei XXV. Nemzetközi Budapest Kupára. Ismét komoly nemzetközi mezőnnyel néztünk szembe, melyet a magyar csapatokon kívül román, ukrán, szlovák, svájci, olasz, és moldovai csapatok alkottak.

Az első napon a 13 év alattiak versenye zajlott, ahol a még egy évvel a korosztály alatti Veres Marcell és Tóth Patrik indult. Fiatalabbként sem vallottak szégyent, hiszen a 37 fős súlycsoportban Marcell három nyertes meccsel hetedik, Patrik két győzelemmel pedig kilencedik helyen végzett -35 Kg-ban.

Vasárnap a legfiatalabbak (U11) majd a serdülők (U15) versenyét rendezték. Délelőtt Sarkadi Szabó Ábrahám (-39 Kg) kezdte elsőként a küzdelmeit. Első meccsét ügyesen megoldotta és ipponnal nyerte. Sajnos a következő két küzdelmet elvesztette, így nem ért el helyezést. A Sztankó testvérek is kitettek magukért. Henrich (-42 Kg) bronzérmet szerzett, Ricsi (-49 Kg) pedig ötödik helyezést ért el. Danysin Dániel volt a nap hőse, aki négy győzelemmel a +55 Kg-os súlycsoport győzteseként zárta a napot.

Délután a serdülők küzdelmeivel folytatódott a verseny. Sajnos egyik esélyesünk, Károly András sérülés miatt nem léphetett a tatamira, de Veres Patrik is mindent megtett a győzelemért. Négy mérkőzéséből kettőt nyert, amivel a hetedik helyen végzett. Mind a négy ellenfele külföldi volt. Beringer Fatime a lányok között remekelt. Csak a döntőben tudta megállítani ukrán ellenfele, így a dobogó második fokára állhatott. Három éremmel, négy helyezéssel zártuk a napot, és minden versenyzőnk nyert meccset! Gratulálunk!

Facebook Twitter Email

  • Kategóriák

  • Korábbi híreink

  • Statisztika

  • Képek

    Naptár

    May 2012
    M T W T F S S
    « Apr    
     123456
    78910111213
    14151617181920
    21222324252627
    28293031  
    Copyright © 2005-2010 Judoklub.hu. Minden jog fenntartva. Az oldalt szerkeszti: Csetnek Béla.